Otthonos és jól felszerelt konyha kialakítása pár négyzetméteren

Egy panel vagy egy társasház konyhája sok esetben rendkívül kicsi alapterületű, így gondot okozhat egy igazán otthonos és jól felszerelt helyiséget kialakítani. Pedig nem lehetetlen, hogy egy olyan fülke tulajdonosai lehessünk, ahol szinte minden megtalálható, amire a mindennapok során szükség van. Lássuk, hogy milyen lehetőségek is vannak pár négyzetméteren!
Otthonos és jól felszerelt konyha kialakítása pár négyzetméteren

Kis méretű konyha berendezése

Amellett, hogy megpróbálunk a lehető legvilágosabb színekkel dolgozni, érdemes praktikusan is elhelyezni az adott berendezéseket. Amennyiben mi magunk dönthetünk a kinézetről, mert mondjuk megtehetjük, hogy saját magunk szereljük fel bútorokkal, mindenképpen gondoljuk át alaposan, hogy mi is lesz a legkényelmesebb megoldás. Egy funkcionális helyiségben ugyanis minden könnyen elérhető és kézre esik, emellett otthonos és stílusában is kellemes az egész család számára.

Az ablak lehetőleg közel legyen a sokat használt pultterülethez, mosogatóhoz, hogy világosság esetén jól láthassunk és ne kelljen állandóan villanyt kapcsolni. Érdemes a párkányt is a munkaterület részévé tenni. Helyezzünk el rajta pár fűszernövényt, ami még egyedibbé varázsolhatja a helyiséget, ráadásul mindig kézre esik, amikor éppen a főzéshez van szükség pár levél bazsalikomra.

A kis alapterület mindig kompakt megoldásokért kiált, így egy munkalapon helyet kapó gáz főzőlap sokkal praktikusabb tud lenni, mint egy hagyományos tűzhely. A sütő pedig elfér az egyik konyhabútor tömbben is, hiszen különálló változatban sokkal kisebb helyet foglal el.

Szükséges kiegészítők a konyhába

Van pár olyan kellék, amit mindenképpen érdemes tartani otthon. Például egy minőségi vákuumcsomagoló gép nagy segítségünkre lehet a fagyasztóban való tárolás során. Az eszköznek köszönhetően a csomagok kis helyet foglalnak el az amúgy is aprócska hűtőben.

Nem kell lemondani továbbá a mosogatógépről sem, hiszen manapság már rendkívül keskeny darabokat is vásárolhatunk. Egy 45 centiméteres változat még egy rendkívül szűkös helyen is megállja a helyét. Hasonlóan érdemes eljárni az asztal kapcsán is. Ha tehetjük, akkor mindenképpen lehajtható megoldásban gondolkodjunk, hiszen így csak akkor foglal helyet, ha arra valóban szükség is van.

Mire nem lesz szükség?

A konyhában, hacsak valamilyen oknál fogva túl látványos helyen van, nem szükséges függönyt tenni. Ha kicsi a helyiség, akkor sokkal praktikusabb megoldás lehet egy felső díszfüggöny, de akár ezt is nyugodtan el lehet hagyni. Egy modern roló elegendő, hogy a nyári időszakban ne legyen bent annyira meleg, így csak akkor sötétítünk be, amikor szükséges.

Összegezve

Egyre többször fordul elő, hogy a konyha kialakítására csak egy pár négyzetméter áll rendelkezésre. Nem szükséges azonban ilyenkor se lemondani a kényelmes megoldásokról. Pár apró részletre ügyelve egy igazán otthonos és jól felszerelt helyiséget tudhatunk magunkénak.

Kapcsolódó cikkek

A kéziszerszámok használatának alapvető biztonsági szabályai

A kéziszerszámok használatának alapvető biztonsági szabályai

A kéziszerszámok használatának egyik alapvető biztonsági szabálya, hogy mindig viseljen arcvédő vagy védőszemüveget.

A légkondicionálók helyes használata a lakásban

A légkondicionálók helyes használata a lakásban

A légkondicionálók helyes használatát részletezzük a lakásban, hogy optimális hűtést és fűtést érhessünk el berendezésünkkel.

Térnövelő trükkök, amikkel nagyobbnak tűnik az otthonunk

Térnövelő trükkök, amikkel nagyobbnak tűnik az otthonunk

Néhány optikai trükkel nem csak tágasabbnak látszik majd otthonunk, hanem komfortosabbnak is.